Vadászati kiállítás nyílt a Munkácsy múzeumban

A Munkácsy Mihály Múzeumban vadászati kiállításán azok is körbenézhetnek egy magaslesről, akik még sosem jártak megfigyelőhelyen.

A csütörtökön nyílt vadászati kiállításon a modern vadásztársadalom szellemi és elsősorban tárgyi kultúrájába pillanthatnak be az érdeklődők, preparátumok, trófeák és vadászati tevékenységhez kötődő eszközök segítségével.

Isten szabad ege alatt

– ezzel a címmel nyílt meg a Munkácsy Mihály Múzeum és a Békés Megyei Vadászszövetség első közös kiállítása.

A megnyitón Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára elmondta a vadászatról, a vadgazdálkodásról él egy negatív kép, mely szerint a vadászok mindenre lőnek, ami szembejön, pedig ennél sokkal többről van szó:

 – A szenvedélyes vadász az nem puskásember. Az minden vadat tisztel, tiszteli a környezet, a természetet. Minden elejtett vad lenyűgözi és minden ilyen pillanatot szeret megörökíteni. És hála Istennek, vannak olyan művészek kinek kapcsán létrejöhetnek ilyen kiállítások, ahol olyanok is találkozhatnak ezekkel az élményekkel, akik nem biztos hogy vadászként járnak kelnek a természetben.

A trófeák és a preparátumok mellett régi vadászkönyveket, ereklyéket, fegyvereket, vagy éppen vadászatot bemutató festményeket is meg lehet tekinteni. Sőt aki nem rest, felmászhat a terem közepén elhelyezett magaslesre.

– Nem csak preparátumokat, nem csak agancsokat és trófeákat láthatunk itt, hanem a trófeák mögött a vadásztársadalomnak a lényegi része, a vadászat élménye, a sport, és a szenvedély is megjelenik a tárlaton. Ez mind ott van ezen trófeák mögött. Egyik célkitűzésünk pont az volt, hogy a trófeákról nem olyan információt nyújtunk, hogy hány kilós, hány ága van az adott agancsnak, hanem odaírjuk annak a vadásznak a nevét, akinek a története mögötte van – részletezte Deli Tamás biológus, a kiállítás kurátora.

A kiállításon szereplő tárgyakat, preparátumokat a Békés megyei vadászok ajánlották fel, kiknek száma eléri a 2700-at is.

– A vadászathoz hozzátartozik a trófeagyűjtemény. Ez egy német, osztrák vonalból fejlődött ki Magyarországon. Vannak szemérmesebb vadászaink, akik nem szívesen mutatják be trófeagyűjteményeiket. Ezek a vadászok, akik itt fölajánlották, sokkal nagyobb anyagot ajánlottak föl, mint amit felhasználtunk. Ugye egy nagy élmény elejteni egy trófeás vadat, és annak velejárója maga a trófea, amit különböző pontrendszerek módján értékel a magyar vadásztársadalom – árulta el Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezetének elnöke.

A kiállítás július 3-ig fogadja az érdeklődőket a Munkácsy Mihály Múzeumban.


Forrás:
http://www.behir.hu/2016/04/22/nez-mint-bolombika-munkacsyban-vadaszati-kiallitas-nyilt-muzeumban

Szólj hozzá!

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.