október 5.

Hát, arra nem is lehet panasz, hogy nem készültem lelkiismeretesen az újabb találkozásunkra, mert minden este a visszafogottan nyikkangató ülcsiken töltöttem néhány órát, de Foltos ezt nem értékelte kellőképpen.

Nem mintha nem tudott volna az ottlétemről! Sőt! Már azt is el tudom képzelni róla, hogy tudatosan tesz bolonddá! Csendben érkezik, csak a szokásos erős roppanás árulja el.

Szerintem, miután egy árnyalatnyi fuvalomkanyarodással kiszagolja finom orra a jelenlétemet, odalopózik elém, rádobban egy száraz nyárfa gallyra, majd vigyorogva, lábujjhegyen odébbáll! Ehhez kiválóan ért, ha akar, úgy oson, mint az árnyék nesztelen sóhajtása, hogy tőlem biztos távolságra térjen át a lakomára.

Mégsem fáradok bele ebbe a kilátástalannak tűnő küzdelembe!

A vadnak is meg kell ragadnia minden lehetőséget, hiszen az életben maradás a legfontosabb a számára. Nem véletlen, hogy olyan kifinomult érzékszervekkel rendelkezik, hogy azt el sem tudjuk képzelni.

Szóval az eddigi eredménytelenség nem tesz sem idegessé, sem csalódottá. Ezek az erőpróbák még tisztábbá és elmélyültebbé teszik olthatatlan vágyam, az erdőzúgás iránt.

Hajnalodik.

Még sötét volt, amikor Pistával Nagykötelbe indulunk, hogy a számtalan, az eredménytelenség szürkeségébe fakult esti lest, egy izgalmasabbnak várható, korai leselkedéssel pótoljuk. Ráadásul még Foltos is felbukkanhat, hiszen ő is az esti jelenlétünkhöz van hozzászokva.

Igen meglepődünk, mikor a napraforgó közelébe érünk. A korábban levágott nyiladék túloldalán álló nád erdő a földön fekszik aléltan. Teljes szélességben levágták, így változik a felállás! Így teljesen a nyárfás szélébe, a bokrok közé kell állnunk.

Pista tovább gurul a kocsival a tábla túlsó vége felé. A köztünk levő ív miatt nem is látjuk egymást, csak azt, ha valami közeledne a másik felé a napraforgóból.

A messzeségben feketedik a tábla, ami talán száz méterre lehet tőlem. Legalább időben észreveszem a közeledő vadat, nem kell kapkodni, mint néhány napja a nád nyiladékában!

Már távcsövezek is néhány furcsa sötét valamit, de csak a szemem nézte őket mozgó disznónak. A félhomályban a gyanús folt, még ha bokor is, gyakran „mozdul”.

A közeledő reggel aztán leleplezi a letarolt nádasban megbúvó púpokat, zsombékokat. Most már mindent annak látok, ami. Már a legapróbb mozdulat is feltűnő lenne, ha megindulna a napraforgóból. De nem indul meg semmi, csak az ébredő madarak üdvözlik egymást a mögöttem levő bokrok ágain.

Még könnyű ködfoltok kergetik egymást, karjaikat egymásba fűzve, aztán hamarosan végérvényesen valóságos lesz a reggel.

Itt már nem jön semmi. Elindulok tásam felé, de tekintetem le nem veszem a napraforgó sávjáról.

Félúton lehetek, mikor Pista lövése csattan előttem. A becsapódásról hallom, hogy a másik irányba célzott. Megállok és fülelek. Biztosan szarvasra lőtt, azok szoktak ott átjárni, és már túl késő van ahhoz, hogy disznó legyen.

Várok öt percet, majd tovább közelítek.

Felesleges már az óvatosság. Amint felbukkan a távolban hórihorgas alakja, látom, hogy a terepjárójában matat. Hamarosan mellette vagyok.

-Mire lőttél?

-Nem csak lőttem, meg is van. Disznó! Képzeld el, hogy a hátam mögül lépett ki és most ment volna a napraforgóba! Ott fekszik. Nézd, hogy fújja a gőzt! – mutat előre.

Elindulok a ritmikusan felszálló párafelhő felé, mely olyan, mint egy kitörni készülő gejzír palánta a hűvös őszi reggelen.

Pista a kocsival gurul oda és puskával száll ki .

Az autó mellé érve meglátom a disznót. Még él. Meg van egy mázsás is! Egyre jobban rugdal, megpróbálna felállni, közben hosszakat morog. Szájából és a sebéből tör elő a páracsík.

Pista már ott áll felette és célozza. Várom a durranást, de csak egy halk, hideg csettenés hallatszik. Csütörtök!

Így nevezik, amikor nem sül el a lőszer.

Próbálja újra, ismét csettenés, aztán harmadszor megint. A negyedik után hátat fordít az állatnak, hogy a kocsiban egy alkalmasabb, másik lőszert keressen. Sokáig matat, a szürke kan közben egyre jobban mocorog. Kezem akaratlanul is a puskám biztosítógombját keresi.

Végre eldördül a kegyelemlövés és a disznó elcsendesedik.

Segítek zsigerelni, s közben mintha valaki kopogna a vállamon. Nincs mögöttem senki, de a könnyű fuvalomsóhajtásról érzem, hogy termetes vándorbotjával a kezében most érkezett meg Nagykötelbe az Ősz.

További olvasnivalók

FEHOVA 2019

FEHOVA 2019

Új könyv az idei FeHoVa-n! (2019. február 7-10.) Szeretettel várok minden érdeklődőt könyveimmel az A pavilon 304-es standján, a legrangosabb hazai vadászati kiállításon, vásáron. Régi árak, új könyv, ajándék dedikálással! + peddignáddal fonott vadász-díszüvegek!...

Vaddisznóláz a Magyar Vadászon!

Tisztelt Olvasók, Érdeklődők! Könyvem elérhető a magyar vadász hivatalos honlapján is: https://www.magyarvadasz.hu/index.php?p=hirdetes&id=15643 De ha szívesen olvasnák könyvemet, akkor ide kattintva tudják megrendelni. Vadászüdvözlettel, Szabó...