Köztudott, hogy, novembernek semmi köze a téli hónapokhoz és a csillagászok esküsznek rá, hogy ez az ősz záró felvonása. Elméletileg igazuk van. Mi tagadás, én a meteorológusoknak adok igazat inkább, akiket nem érdekel a Föld keringése, és az adott napoknak, heteknek az időjárását elemzik.
Így történhetett meg, hogy ebben a novemberben olyan hó esett, hogy az becsületére vált minden időjárás jósnak, aki ezt megjövendölte!
Külön örömömre szolgál, hogy ez a hó tartós maradt, ami nem véletlen, hiszen napközben is majdhogy mínuszok voltak.
A legkedvesebb évszakom a tél. Nem véletlen, hiszen ilyenkor nyitott könyvvé változik erdő, mező. Lakóinak minden lépéséről árulkodik a lelkes természetimádóknak.
Pista tegnap disznó nyomokat látott Kisfüzes környékén ezért ma arra indulunk. Nem az országúton autózunk, Nagykötelen keresztül közelítjük meg.
A Tarna menti hómező szikrázik a friss napsütésben. Jobbra az alsoki dombok is mozdulatlanul olvadnak bele, ebbe a határtalan, fehér nyugalomba.
Csak a most szerényen meghúzódó nádfal előtt van némi életjel. Apró, fekete foltok mozdulnak ottan. Fácánok kutatnak, kapirgálnak, hátha búvik még valahol néhány szem abból a napraforgó magból. Nyáron ilyenkor már menekülnek, most rá sem hederítenek a kocsi zúgására.
Pista megáll a füzesi Alsokban, a lucerna táblánál. A szemben levő fenyvesből még szarvas, vagy akár disznó is várható.
Jómagam tovább sétálok, és a fenyves alsó sarkát megkerülve, az általam annyira kedvelt lesre igyekszem, Pusztatemplomba.
Most fordulok rá a dombhátra vezető földútra és kapaszkodok felfelé. Szarvasok keresztezték több helyen erre az utat, kerekdeden ovális lenyomatuk jól kirajzolódik.
Kíváncsi vagyok, amott mi a helyzet! Ott is ilyen jó mozgás volt? Ráérősen haladok egyre feljebb.
Feltűnik a les teteje, amikor mást is észreveszek. Az ülőalkalmatossággal egy oldalon, néhány méterre az úttól, frissen kitúrt, fekete rögök hívják fel magukra a figyelmet. Nem bírom megállni és mellé lépek. Jól sejtettem! Az elmúlt éjszaka vaddisznó járt itt, és beletúrt az egyik tavalyi gödrébe. Nem kis állat lehet! A nyoma és az orrkarimáról leesett sár is ezt bizonyítja!
A nap már eltűnt a füzesi oldal mögött, iparkodok is a lesre.
Rövidesen félhomály borul a kora téli világra. Némán bóbiskol szemben a fenyves és a köztünk levő oldalban szétszórt bokrok is megadóan tűrik a fagy hirtelen beálltát. Rohamosan csökken a hőmérséklet. Fázósan húzom össze magam, de egyenlőre a többrétegű, meleg ruházatom, jól állja a sarat, azaz még megbirkózik a lopakodó Tél úr ostromával.
Pistával úgy beszéltük meg, hogy hétig kitartunk. A hó jó látást biztosít, a Hold is most ébredezik. Ennél optimálisabb körülményeket kívánni sem lehet!
Kitartóan távcsövezem a távolabbi bokrok közeit, de minden mozdulatlan. Közelre meg úgy látok, hogy még egy egér mozgását is azonnal észrevenném ezen a fehér leplen.
A fenyves felől kellene megjelenniük, de ott sem mozdul semmi.
A fagy egyre kitartóbb és egyre hidegebb! Óvatosan dörzsölgetem a nadrágot a combomon, egyre többet mozgatom a lábam a bakancsban.
Mennyi lehet az idő? Már biztosan elmúlt hat óra. Alig hiszek a szememnek: még csak öt óra húsz! Régóta nem hordok órát és büszke vagyok az időérzékemre, de ezzel a telefonnal valami baj történhetett! Még hogy öt óra húsz! Valószínű, hogy agyára ment a hideg! Dörzsölgetem, lehelgetem, de nem változik semmi.
Az újraélesztési kísérlet közben véletlenül elfordítom a fejem jobbra, s egy pillanat alatt úgy is maradok nyomban.
Nagy, sötét alak mozdulását veszem észre. Már is szememnél a távcső.
Disznó!
Ez meg hogy kerül ide? Lehet, vagy nyolcvan méterre, de hogy mekkora, nem látom pontosan, mert éppen belelépett egy régi túrásába. Az is lehet, hogy abba, ahol megálltam vizsgálódni.
A puska már a kezemben. Célozgatom, de a test egybeolvad a gödör sötétjével.
Talán egy perc telik el, amikor a szomszéd társaságból közeli lövés csattan. Na, erre aztán a disznó kiugrik, átszalad a földúton, és eltűnik a bokrok között, mint a kámfor
Hamarosan meglátom odafönn. Ott ácsorog a fenyves előtt, olyan mesze, hogy meg sem kísérelek lőni.
Aztán kilép mellé egy másik is! Testre nagyobb, mint amelyik itt volt a közelemben! Múlnak a másodpercek és már tudom, hogy vissza fognak jönni! Vannak olyan tapasztaltak, hogy a hirtelen ijedtség után megérezzék, hogy az a csattanás most mégsem az ő bőrükre irányult.
Néhány tétova mozdulat után a lejtő irányába fordulva megindul a kisebb lefelé. Mindjárt eléri a szélső bokrokat odafönn. A másik egyenlőre csak a szemével követi társát, amint eltűnik a tüskés ágak között. Megvárja, hogy az kifigyelje a terepet, és ha minden rendben, akkor követi. Valószínű, hogy a kísérő kanja lehet a buzgó felderítő, mely egyre közelebb villan ki a behavazott bokrok közül. Lassan már jó lőtávolba ér.
Nem kis disznó ám ez sem! Én persze azt várom, hogy a nagyobb is elinduljon végre. Akár Foltos is lehet, ha ugyan még erre tanyázik!
Váratlanul elfojtott motorzúgást hallok meg alulról a fenyves alsó sarka alól.
[box type=”warning”] Jajj, ne! Ez Pista lesz…![/box]
Kétségbeesetten hívom telefonon, de nem veszi fel. Biztosan nem érzékeli a rezgést a rázkódó kocsiban! Csörgetem újra, de hiába.
A zúgás lassan közeledik, halvány fénypászta jelenik meg, mely tapogatva megindul az oldalban felfelé.
A disznó két ugrással eltűnik a fenyvesben, néhány másodperccel később követi a másik, ugyanott.
Nincs mit tennem, fejcsóválva csatlakozom társamhoz, aki mint kiderült egyre jobban fázott, ezért indult el a megbeszéltnél korábban.
Bosszankodni már felesleges. A nyomokból és az állatok viselkedéséből arra következtetünk, hogy a nappalt a fenyvesben, vagy a vele szomszédos akácosban töltik, és onnan indulnak portyára az est beálltával.
A holnapi viszontlátás reményében indulunk haza.