Szeptember 4-én Szentgotthárdon, a Ciszterci Apátság körül található Várkertben rendezték meg a Vas megyei vadászok megyei találkozóját.
Többek közt kirakodóvásár, ifjú vadászok fogadalomtétele és színpadi fellépők sora várta a látogatókat. A vadásznapot az OMVK Vas Megyei Területi Szervezete és a Vasi Vadgazdálkodók Védegylete szervezte.
A vasi vadászok ünnepét azzal a céllal rendezik meg évente, hogy betekintést nyújtsanak mindenki számára a vadászat szépségébe, rejtelmeibe. A felharsanó vadászkürt hangja is jelezte:
ez a nap a vadászat és a vadászok
ünnepe!

Reggeltől kezdődően fokozatosan telt meg a helyszín árusokkal, főzőversenyre érkező csapatokkal, vadászokkal, és a vadászatot kedvelő érdeklődőkkel. A vadászok társaikkal megoszthatták tudásukat, aki viszont laikusként érkezett, annak ez remek ismerkedési alkalom lehetett a vadászat világával.
Külön figyelmet érdemeltek a főzősátrak.
Olyan finom disznóhúst, mint itt,
még soha nem ettünk!
De volt itt minden, amit csak vadász elejthet. Vadászkürtös térzenével indult, majd a Vas megyei vadászok zászlójának fogadásával kezdődött a rendezvény ünnepi része, melyen Gagyi István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Szervezetének elnöke mondott köszöntőt.
Az ünnepi szónoklatot a ökumenikus Hubertus-mise követte, mely után először az ifjú vadászok fogadalomtételére, majd az avatási procedúrára került sor, végül kitüntetések, elismerések és jutalmak átadása zárta a délelőtt programját.