augusztus 15.

Hajnalodik. A lassú pirkadat már harmadszor ér az alsoki dombokon a héten.

Megpróbálom szűkíteni a kört, mivel azóta már ketten is láttak erre egy hatalmas disznót korán visszaváltani! Mind a kétszer itt, a harmadik kopasz oromról vették észre.

Mikor lőhették volna, szarvasnak nézték a félhomályban, amikor meg rájöttek, hogy disznó, egyszerűen kámforrá vált.

Mindjárt tudtam, hogy Ő az, ez a hatalmas állat csak Foltos lehet!

Ma elkapom, ha addig élek is! (Na, ezt azért nem kell szó szerint érteni.) Szóval, megpróbálom terítékre hozni, azaz lelőni.

A búzatarlóról korom sötétben elindul, s igyekszik vissza a hátam mögötti sűrűségbe. Útközben még, ha kedve szottyan, hűsölhet a Tarnában, vagy haraphat a virágzó napraforgóból is, melynek széle szinte itt van a túloldalon. Csak egy keskeny nyárfás választja el tőlem, és a földút alattam, melyre úgy nézek le, mintha egy irdatlan lesen ülnék.

Nehezíti a dolgot, hogy a nyárfás rogyásig van magasra nőtt náddal és csak egy – két foltban lehet belelátni.

Három esélyem van. Feltűnhet az említett foltok egyikén, vagy ahogyan az úton lép át, illetve ha ezután nem azt a kökényes sűrű sávot választja hazafelé, amely itt sötétedik és kígyózik el mellettem. Ezen biztonságosan elérheti az erdőt, mint ahogyan tegnap is megtette. Ravasz, kitanult jószág! Egy biztos, gondolkodásra és lövésre nem sok idő marad!

Egy mellig érő erdeifenyő csemete a takarásom, mögüle hallgatom a derengés neszeit.

Látni még alig lehet. Időben itt kell lenni. Időben, ha nem akarok úgy járni, mint három napja. Amint közeledtem az úton, – rossz széllel az igaz, – hogy felkapaszkodjak a fenyőcskéhez, nehéz test ugrott meg tőlem a sötétben, nagyot fújva, be az útról a kökényesbe.

Elkéstem.

Tegnap korábban jöttünk ki Pistával, de akkor meg elidőzhetett valahol az öreg betyár, mert már világosodott, mikor meghallottam óvatos közeledtét. A motoszkálás irányát a nádszálak is szépen jelezték, aztán egyszerre csend lett. Fél perc múlva két ugrással teljesen máshol váltott át az úton, mint ahogyan várni lehetett. Mozdulni sem volt időm, nem hogy lőni. Tehetetlenül hallgattam elhaló zörgését a kökénysorban.

Most még csendes minden. Sehol egy reccsenés A nádszálakat sem súrolja semmi. Miközben figyelek, azon fohászkodok, hogy várjon még! Eszegessen, turkáljon, csak ráérősen! Ahogy világosodik, minden perccel nő az esélyem.

A környező bokrok már kiszakadtak a sötétség bilincséből. Halványan már látom a kisfenyő karcsú tűleveleit is. Csak még öt percet! Aztán újabb kettőt, majd még egyet kérek.

Már az útszéli csalán is elkülönül a nádastól. Épp ott egy róka dugja ki a fejét és fordul rá a gyalogútra. Most ér oda, ahol egy órája beléptem a magas fűbe. Megtorpan, és közben szimatolja a nyomomat. Körbenéz, nem érti a dolgot. Végül mégis úgy dönt, hogy jobb az óvatosság és visszacsúszik a nádasba.

Lassan a színek is kezdenek, előmerészkedni. Kicsit jobbra hangos méltatlankodással egy kakas repül fel. Fácán nyelven mondja a magáét, teli torokból. Ebből még egy erdőt nem járó ember is megérezné, hogy szegényt valami nagyon megijesztette!

Csak nem?! Foltos is abból az irányból szokott érkezni! Mély lélegzetet veszek és megpróbálok minden idegszálammal figyelni.

Múlnak a másodpercek, lassan a percek, de semmi! Minden mozdulatlan. Vaklárma volt csak az a vészes kakas jelzés? Már – már hajlok arra, hogy annak a szerencsétlen fácánnak a sok üldöztetés miatt mégis csak túl labilis az idegállapota, amikor egy határozatlan, halk reccsenés kapja jobbra a fejem.

Valami jön! Röviddel később, közelebbről ág pattanása. Így csak a nagyvad közeledik! Már a nyárfásban van, mert csak ott van lehullott, száraz gally. Fülem végre már halk súrlódó hangokat is hall, ahogy a nagy test körültekintő óvatossággal oson egyre közelebb a nádszálak között.

A második fasornál megrezzen egy nádvég a bugaerdőben, aztán előtte egy másik, mintha rájuk ütöttek volna. Meglepődök, hogy már ennyire közel van! Hogy tudott így idecsúszni abban a recsegő mindenségben?!

Most felkészülten várom, már vállamnál a puska. Tudom, hol fog kilépni. Ma elkaplak Foltos!! A szálkereszttel követem a mozgást. Ahogy kiér, rögtön lövöm, nem hagyom, hogy itt hagyjon!

Két méterre a szélétől újra megáll. Hallgatózik az átkelés előtt. Vagy nem várt cselre készül!? A nagy csend egyre feszültebbé tesz, de nem mozdulok. Még nyelni sem merek. Érzem, az izgalomban kiszáradt a szám. Még a torkomhoz ragadna a nyelvem és elköhinteném magam!

Ujjam már régóta a billentyűn, mikor végre újra zörgés és rezzennek a nádszálak fésűi. Itt az idő! Még automatikusan beszorítom a vállgödörbe a puskát. Ereimben vad iram.

Szétnyílik a nádfal. Nagy test lép ki a földútra. Nem ugrik át, hanem ráérősen elnéz mindkét irányba, csak utána lép át az én oldalamra. Csalódottan, mégis megkönnyebbülve engedem le a fegyvert magam mellé.

Fiatal, négy – öt éves bika, a nyaka vékony, a fejét magasan hordja. Két hasonló követi még és ballagnak el teljes egyetértésben mellettem, a kökényes túlsó oldalán. Most még puszi pajtások, hogy aztán alig két hét múlva hangosan harsogó, kemény ellenfelei legyenek egymásnak.

Tizenhét nap múlva kezdődik a bikavadászat. Társaságunkban minden évben sorsolnak ki néhányat kilövésre a tagok között. Márciusban az éves taggyűlésünk végén történik meg ez a mindannyiunk által várt esemény. A részletek még most is előttem vannak.

Ebben az évben, akinek a nevét kihúzzák, az hat kilogramm súlyig nem, ha ennél nagyobbat lő, a különbözetet fizeti. A kisorsoltak neve három évig nem kerülhet bele újra a kalapba. Öt bikát sorsoltak és bizony majd leestem a székről, amikor a harmadiknál vadászmesterünk, Pali bácsi az én nevemet mondta ki! Akkor még messzinek tűnt, most meg már itt van karnyújtásnyira. Tizenhét nap! Beleborzongok, mialatt a három bika eléri az ormon az erdő rejtekadó sűrűségét.

Nem tudom, lesz-e még egy hasonló lehetőségem és szerencsém, ezért a közeljövőben a legfontosabb a bika elejtése lesz! Minden mást megpróbálok ennek alárendelni! Még Foltos keresését is! Foltosét, akiért már több mint két hónapja epekedek és kutatok. Jó lenne tudni, hogy most merre jár! Vagy már régen pihen valahol a hátam mögött?

A Nap most bukkan fel vörösen izzó keleti ágyából. Sorrendben az ötödik csata a tied Foltos, gratulálok! … de a háborút, a háborút azt én nyerem!

További olvasnivalók

FEHOVA 2019

FEHOVA 2019

Új könyv az idei FeHoVa-n! (2019. február 7-10.) Szeretettel várok minden érdeklődőt könyveimmel az A pavilon 304-es standján, a legrangosabb hazai vadászati kiállításon, vásáron. Régi árak, új könyv, ajándék dedikálással! + peddignáddal fonott vadász-díszüvegek!...

Vaddisznóláz a Magyar Vadászon!

Tisztelt Olvasók, Érdeklődők! Könyvem elérhető a magyar vadász hivatalos honlapján is: https://www.magyarvadasz.hu/index.php?p=hirdetes&id=15643 De ha szívesen olvasnák könyvemet, akkor ide kattintva tudják megrendelni. Vadászüdvözlettel, Szabó...