szeptember 10.

Két nap múlva, délután ötre beszéljük meg a találkozót. Most az Ivádi-völgy közeli bal ágába igyekszünk, Gáncsba. Ez a terület az egyik legjobban kezelt a társaságunkban. Dolgozik is Bandi rajta rendesen. Az egyik kanyar előtt kiszállunk és gyalog cserkelünk tovább a földúton.

Mivel a szabályzat szerint a tagság is csak szakavatott kísérővel vadászhat bikára, teljes mértékben vezetőmre vagyok utalva. Ő ismeri a területén mozgó vad mennyiségét és minőségét. Egyébként ezen a részen szinte csak a fizetős vendégeket vadásztatják, a kisorsolt bikának köszönhetem, hogy most puskával itt lehetek.

Vezetőmmel egy dologban megegyeztünk már korábban, hogy mekkora súlyig megyek el a bika trófeáját illetően. Sajnos, ez egy üres pénztárcájú embernek a legfontosabb kérdéssé válik, és gátat is emel. Nem lőhetek bármekkora bikát, mert nem bírnám kifizetni! A hat kilós súly így is közel fél millió lenne, ha fizetős lennék! Meddig mehetek el? Lesz-e még egyszer ilyen szerencsém, hogy kisorsolnak? Vívódásom idején egy igazán önzetlen barátom bíztat, hogy lőjem meg nyugodtan a bikát, a többletsúly kifizetésébe szívesen besegít! Alig akarok hinni a fülemnek! Vannak még ilyen emberek?!

Ezek után Bandival megegyezünk, hogy a bika lehetőleg hat kiló körüli legyen, de ha egy olyan állítana éppen elénk, … szóval hét kilóig meglövöm.

Bonyolítja a dolgot, hogy a trófea súlyát ő is csak hozzávetőlegesen tudja megbecsülni. Ráadásul az még nagymértékben függhet az agancs szerkezetétől is, és abba belelátni még közvetlen közelről sem lehet! Ez akár fél kilós többletet is eredményezhet, ami forintban kifejezve már egy hat számjegyű összeg! Ettől felfelé aztán határ a csillagos ég. Csak Kísérőm tapasztalatában bízhatok. No, meg a bőgésben és egy jó lövésben! Bandi szerint itt már tegnap késő este megszólalt néhány bika. Lehet, hogy csak bíztatni akar?

Halkan lépdelek a nyomában. Óvatosan haladunk előre a völgy közepén kanyargó földúton. Mindkét oldalon magasra futó oldalak egymásba fűzve, fákkal megrakottan. Érzem. hogy az erdő figyel bennünket.

Kísérőm intésére, jobbra belépünk a fűbe és a legközelebbi magas bokor mögött lepakolunk.Az egyik ágnak támasztom Bandi lőbotját. Nem szoktam ilyen eszközt használni, nekem nincs is. Inkább a térdemre támasztott kézzel szoktam lőni. Azért, többször próbálgatom a botról való célzást, azt hiszem, menni fog.A leterített kabátokra heveredve várunk és latolgatjuk esélyeinket.

Szemben a túlsó oldal kis tisztást rejt, alig teniszpályányit.  Két gerincvonal is indul belőle, meredeken fölfelé.Tegnap itt bőgött egy jó hangú bika, Bandi szerint még itt kell lennie. A kérdés az, hogy merre fog elindulni.

Az út mellett kis patak csordogál. Ezért választotta vezetőm ezt a helyet! A jószágoknak inni is kell, és ha dagonyázni lenne kedve, meg is mártózhat a kiöntött kis tócsákban. A szelünk megfelelő, a tisztásra jó a rálátás, most már csak várni kell.

A szürkület első perceiben végre megszólal egy jobbra a völgy felső végénél, az utolsó szóró irányában. Hamarosan válaszolgat neki egy másik. Messze vannak.

Röviddel később bekapcsolódik a harmadik, a hátunk mögötti meredély tetejéről, aztán még egy, annak közeléből. A végén még egész jól beindul a bőgés! Csak az előttünk levő, lassan halványuló erdő hallgat a jó hangú bikával egyetemben.

Váratlanul a jobbra felfutó oldalból erős reccsenés.

Eeeeöööö – ordítja el magát, majd hamarosan újra, még hangosabban. Alig lehet száz méterre! Izgatottan nézek Bandira, de ő csak a fejével int. Nem ő az, aki miatt most itt vagyunk.A bika egyre jobban belehergeli magát, csak úgy zeng már az egész oldal. Mintha lefelé tartana.

-Aaaaaaá – szólal meg halkan előttünk egy mély öblös hang, mintha figyelmeztetné a hangos szomszédot.Amaz még visszafelesel valamit, mint a neveletlen gyermek, ki nem számol a következményekkel.

Irtózatos recsegés – ropogás a válasz, haragos üvöltéssel, ami szarvas nyelven sok mindent jelenthet, de jót nem.A másik végre felfogja, kivel van dolga és már kotródik is. Egyre távolabbról hallatszik zörgése.

-Ez az a bika! Csak kijönne még lő világban! – súgja Bandi. Csendben rábólintok, ami most csak annyit jelent, hogy értem. De hogy megjelenik-e, ki tudja? Talán még ő maga sem, a koronás dalia odaát.

Azóta csendben van. A távolabbi fiatalok nyekergésébe meg minek beleszólnia, hiszen majd móresre tanítja őket, ha itt lesz az ideje! Már kezd kínossá válni a hallgatása, s közben rohamosan sötétedik. Még vagy tíz percig látunk. Tíz perc még a bennem bujkáló vágy remegése, reszketése.

Végre pattan egy ág, majd agancs koppanások.

-Elindult lefelé – mondja alig hallhatóan Bandi és int, hogy álljunk fel. Félig a bokor mögül lessük, várjuk.

A roppanások, koppanások okozója szépen halad felénk, közeledik már a kis tisztás széléhez. Csak még időben ki is lépjen, hogy meglássuk, és ha megfelelő, lőni tudjak! A szívemnek már régóta nem tudok parancsolni. Olyan iramot diktál, hogy ellátna most vérrel egy egész foci csapatot!

De jaj, mi történik?!

Az erdő alja előtt elfordul a bika és a sűrűségben tőlünk ellentétes irányba indul! Reményvesztetten fordulok kísérőm felé, de ő felemelt újjal mutatja, hogy várjunk még. Pedig már olyan sötét van, hogy a tisztás is szinte egybeolvad az erdővel.

A koppanások újra közelednek.

-Jön a bika! Készülj! – suttogja Bandi, s kezében a távcső. Csendben leszid, hogy az enyém lent hever a kabáton, és kezembe csúsztatja a lőbotját. Néhány idegtépő másodperc után kiballag az erdőből egy nagy sötét folt.

Kísérőm már távcsövezi

-Koronás, hét kiló körüli. Meglövöd? – leheli.

– Meg!

A céltávcsővel kísérem halvány körvonalát. Az agancsa hatalmasnak tűnik, valóságos villa erdő. Ha hét kiló, akkor hét kiló! Majd csak lesz valahogy!

-Látod?

-Igen.

-Rábőgök! Ha megáll lőjed!

A bika közben megállás nélkül átsétál előttünk a réten. Már csak néhány méterre van a patak bokraitól, amikor Bandi bőgésére megtorpan. Na most! A puska csövét a lőbothoz szorítva célzok. A szálkereszt a lapockája mögött táncol a bottal együtt. Sokat nem piszmoghatok, mert bármelyik pillanatban beléphet a takarásba.

Várnám a becsapódás buffanását, de csak tompa koppanás hallatszik. Mintha a lövés pillanatában megingott volna a bot a kezemben! Az állat már az erdőben csörtet!

-Ezt elhibáztam! – szólalok meg, de Bandi lepisszeg. Azt füleli, hogy nem dől-e el valahol a bika. De nem. Távolodó zaját lassan elnyeli az éjszaka.

-Elhibáztam! – mondom újra önkéntelenül., fájón. Megérzi ezt az ember.

-A magasság jó volt, de mintha a szügye széle porzott volna. Kicsit elé lőttél.

A rálövés helyén és környékén sincs egyetlen vércsepp sem. Egy órai keresés után abban maradunk, hogy reggel még kijövünk és megnézzük. Világosban többet látni. Vegyes érzelmek tombolnak most bennem. Nagyon szégyellem magam!

Az éjszaka nekem most nagyon hosszú lesz. Ki tud ilyenkor aludni?! Elhibáztam a gáncsi bikát!

Szólj hozzá!

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.