június 1.

Haraszt

június 1.

Vége a májusnak és egyre többször töröm a fejem azon, hogy a disznók miért „bojkottálják” ezen az eszményi helyen az árpa lakomát.

… Ha nem ide jár a másik oldal sűrűségéből, akkor, valószínű, hogy máshol talál finomabb táplálékot. Ekkor ugrik be, hogy a közelben határos szomszéd vadászterületen búzát is vetettek. Lehet, hogy az már tejes? Akkor a disznók biztosan azt látogathatják! Ha igazam van, akkor el kellene vágni az útjukat.

Úgy látszik Pistát is hasonló gondolatok foglalkoztatják, mert egyetért velem. Eldöntjük, hogy ma megnézzük, azaz elálljuk Harasztot!

Ez a terület Külsőláz folytatása és a szomszédék búzájára tartó disznóknak itt kellene átváltaniuk.

Harasztot a helyiek Haraszt –gödrinek, azaz Haraszt – gödrének nevezik és errefelé így hívják a káposzta leveleit. Erről kaphatta a nevét is, hiszen azt a jókora szélességű katlant a közepén akár egy káposzta is üthette. Bár ezekről a zöldségfélékről köztudott, hogy ilyen dolgokat nem végeznek, inkább szeretnek a beléjük göngyölt, fűszerezett darált hússal a gyomrokban megpihenni. De mielőtt gasztronómiai utakra tévednénk, térjünk vissza a vadászathoz, azaz Haraszthoz!

A területét kisebb nagyobb combot verő fű foltok és derékig érő, nehezen átgázolható kökénybokrok alkotják. Helyenként kimagaslik néhány üde vadrózsa folt is, de ezek szinte elvesznek ebben a széles gödörben, melyet alul már jócskán benőtt, alig használt, láthatatlan utacska vág ketté.

Fát itt nem látunk, kivéve egy csenevész , vékony törzsűt. Alig nagyobb, mint a legnagyobb csipke bokor. Nem tudom, miért ilyen kis növésű már évek óta, hiszen körülötte van a legnagyobb kiterjedésű füves tisztás, s így nem kell hadakoznia a szomszéd virgonc cserjékkel az életben maradásért.

Haraszt oldalának közepén, a vendégmarasztaló kökények között néztem ki magamnak egy helyet. Innen belátni a szembeni oldalt, melynek tetején annak az akácosnak az utolsó fái hallgatnak, amely Külsőláz folytatása.

Ha igaz a feltevésünk, ott kellene megjelenniük a disznóknak.

Pista egy hajlással odébb a bányához vezető váltókat látja be. Valamelyikünkre csak rámosolyog a szerencse! A januári hajtásunk óta még nem is lőttem disznót ebben az évben.

Halk égdörgésre kapom fel a fejem. Hátulról szürke felhősáv közeledik, mely megérkezésünkkor még sokkal jámborabbnak tűnt. Esővel telt hasa vészesen közeledik. Nézegetem az irányát, nem biztos, hogy elkerül bennünket. Lehet, hogy hamarosan mehetünk haza? Kár lenne! Igazán szép, csendes idő van.

A szürkeség előfutárai melyet a hízott derékhad hajszol maga előtt, percek alatt fölénk érnek.

A megvilágítás hirtelen a felére csökken, de ez nem baj. Így legalább lassabban fog sötétedni, megnyúlik az az időszak, amikor a vad megmozdul és elhagyja nappali pihenőhelyét.

Bizonytalan cseppekben elered az eső. Tekergetem a fejem és próbálom kitalálni, megússzuk-e. Lehet, hogy csak a széléből kapunk?

Szél nincs, csak a vízcseppek dobolnak egyre kitartóbban a sapkámon. Pista még nem jelez, ezt még ő is elviselhetőnek tartja.

Tovább vizslatom szememmel a katlan túloldalát, amikor váratlan dolog történik!

Odaát fekete folt mozdul a bokrok között. Disznó! Lefelé tart, most hagyhatta el a gerincen a szélső fákat. A messzelátóval figyelem, amint lassan ereszkedik, most ér velem egy vonalba. Még mindig messze van, hagynom kell, had jöjjön. Egyedül van, tehát valószínűleg nem koca. Meglep, hogy milyen korán elindult.. Nem lehet véletlen, hiszen erre már tél óta nem volt puskalövés.

A disznó közben eltűnik újra egy bokor csoport mögött. Várom, hogy előbukkanjon, de nem sokkal később kicsit odébb villan elő szürkésfekete csuhája és jobbra húzva új irányt vesz fel. Tehát mégsem itt fog elhaladni előttem!

Lőni, kitámasztás nélkül túl messze van, s mivel a lő botot nem szeretem, csak a térdem jöhet szóba. Igen ám, de ha itt a kökények közt sikerülne is letérdelnem, onnan már nem látnék semmit az sűrű ágaktól.

Néhány méterre alattam egy kis tisztább folt. Innen látom, hogy a disznók korábban egyenletesre túrták, onnan az egyébként magas fű sem zavarna a célzásban.

Megvárom, míg odaát újra eltűnik egy bokrosban, s megpróbálom csendben elérni a túrást. A vendégmarasztaló kökények közt ez nem is olyan egyszerű.

Végre már térdelek, célzom a disznót és az izgalomtól nekirugaszkodott szívemet igyekszem jobb belátásra bírni.

Az állat még mindig messze van, a katlan középvonalán igyekszik kifelé a búzára. Egy pillantással felmérem, hol lesz hozzám a legközelebb. Még egy sor bokor, utána egy előszobányi füves tisztás. Na, majd ott!

A disznó bebújik a felső szélénél, a szálkereszt pedig várja a másikon. Épp előretolom a gyorsítót, mikor megjelenik, de csak az orrát dugja ki. Izgalmas másodpercek, de nem akar kilépni! Aztán mégis előbújik, de nem ő, hanem egy másik, tőle két – három méterre!

Hát ez meg honnan a fenéből tűnt elő!? Miért nem vettem eddig észre!? Testre kisebb mint a másik. Alig lép néhányat, máris megáll a fűben, ingerlően mutatja teljes oldalát.

Hirtelen elfog a kétség. Lehet, hogy mégis koca a másik? Úgy döntök, inkább megpróbálom meglőni ezt a süldőt.

A lövésre összecsuklik, a másik vad vágtába kezd, felfelé, a gerinc felé, malacok nem követik. Az ismétlés után tudnám is lőni, de állandóan csak a farát látom, amint néhány másodperc múlva beveti magát odafenn a sűrűségbe.

Újra a meglőttre húzom vissza a puskát, hátha feláll, de nem. Égnek meredő lábaival kapálózik még, aztán röviddel később elcsendesedik. Ha egyedül lennék, most sietnék hozzá, de most még világos van és még Pista felé is indulhat bármi. Nyugton maradok, nem zavarok be neki.

Röviddel később közeledő zörgés a hátam mögött. Hamarosan meglátom barátomat, amint töri magát előre és a kökény ágtövisei halk, füttyszerű hangokat hallatnak esőkabátján.

Felemelkedek, hogy meglásson.

-Miért nem engedted közelebb!? Ide jött volna a szádba! Ilyen messzire lőni! Ez van, vagy kétszáz méter! –  perlekedik velem már messziről.

Gyorsan megértem, hogy ő biztosan csak az elszaladót látta. Megvárom míg mellém ér, közben csak úgy mondja a magáét. Nem neheztelek rá, hiszen a tapasztalat beszél belőle, már több mint negyven éve vadászik.

– Pedig megvan – mondom és igyekszem komoly maradni.

– Az! Az ugyan szerintem nem kapott, mert úgy ment, mint az ördög! Vártam, hogy lövöd másodszor is, de nem! Na gyerünk, nézzük azért meg! – s dühösen legyint a kezével.

Nem bírom tovább és elmosolyodva mutatom:

…- Pedig ott fekszik!

Egy pillanatra meghökkenve néz rám, de látom máris megértett mindent.

– Több volt?

– Kettő. A kisebbre lőttem, mert nem voltam benne biztos, hogy a másik koca-e.

Pár perc múlva már ott állunk mellette. Kancsi süldő. Ezek szerint a másik is kan volt, két, vagy három éves. A lapockájára céloztam, de fültövön találtam el. Ilyen távolságról egy milliméter  bemozdulás is sokat jelent

Míg lehúzzuk az aljba, elered az eső. Pista elszalad a kocsiért, addig zsigerelek. Ennek az időnek is van előnye. Mire az utolsó simításokat végzem a véres cselekményen és a disznót a hasára fektetem, már szó szerint tiszta munkát végzek. Szinte tiszta víz csorog ki belőle, a véres nyomokat is elverte már az eső.

Sötétedik, amikor a terepjáró lassan tapogatja a járható utat hazafelé, a kökénybokrok közt.

Ez az első disznóm ebben a szezonban és itt Harasztban is.

Szeretem ezt a helyet!